Út a nővénytől a gyógyszerig

A nővényeket az ember mindig is használta fájdalomcsillapításra. Mágikus erő tulajdonított nekik, majd fokozatosan megtanult különbséget tenni tulajdonságaik között.

Már a Görögországban az orvostudomány atyának nevezett Hippokratész ( i.e 460- 377) javasolta a spárgát és a foghagymát vízhajtó tulajdonságokért, a mákot hipnotizáló hatásáért, míg a fűzfa leveleit lázcsillapító szerként.

Időszámításunk kezdetén egy másik orvos, Dioszkuridész megalkotta az első gyógynövényes herbáriumot; több mint 500 növényfajt írt le.

Néhány évszázaddal később, arab és perzsa fordításban használják majd a muzulmán tudósok is, akik nagy hatással lesznek a kor egyetemeire.

Az 1930-as évektől a kémia fejlődése egyre könnyebb tette a nővények hatóanyagainak szintetikus úton történő előállítását. A növények ez utal sem tűntek el a gyógyszerkönyvekből. Éppen ellenkezőleg, szerepük most már kettős: egyrészt a valódi gyógynövény-terápia okán, másrészt a gyógykészítmények alapanyagaként.

Ma sokféle betegség kezelésére ez utóbbi módon használják fel a növények bioaktív molekuláit, néha kissé módosított formában hatásuk növelésére, vagy nem kívánt mellékhatásaik csökkentésére. Ily módon a hasznosítják például a rák, a szívbetegség gyógyításnál, vagy a mocsárláz elleni küzdelemhez nélkülözhetetlen gyógyszerek esetében is.